Ha életed hosszabb szakaszát egy helyen töltöd, könnyen előfordulhat, hogy azon kapod magad: a napjaid mind egyformán telnek. Ez különösen igaz, ha szabadúszóként otthonról dolgozol. A rutin egyenes út a pokolba. Mi nem vagyunk nagy éttermezők, kávézósok és bárlátogatók, az idő nagy részében otthon főzünk, és otthon iszunk kávét meg bort is. Néha viszont jó turistaként felfedezni a saját városunkat – ezúttal Prágát, Csehország szívét vettük célba.
Kényelemből, gazdasági megfontolásból, és azért is, mert így jobban kontroll alatt tudjuk tartani, hogy pontosan mit eszünk. Ezen a hétvégén viszont úgy döntöttünk, hogy másképp lesz. Íme tehát egy útmutató, hogyan válj 48 órára turistává a saját városodban.
48 órára turistává váltunk a saját városunkban
Felszedtünk vagy 5 kilót. Elmentünk olyan helyekre, ahol a turisták sorban állnak az ételért, és a felszolgáló előbb szólal meg angolul, mint csehül. Egy kicsit a keletre is elkalandoztunk, és megnéztük, hol van állítólag „Prága legjobb Phója”. A programunkban csak úgy hemzsegtek a szuperlatívuszok. Nézzük is meg!
Brunch a Coffee Roomban
Reggel kezdtük, egy olyan reggellel, amit a nagyszüleink már inkább délnek neveznének. De hétvégén egy kis alvós luxust talán mindannyian megengedhetünk magunknak.
Szerencsére a Coffee Roomban szombaton délután 2-ig kínálnak reggelit, úgyhogy sietnünk sem kellett. A Korunní utcában lévő kis kávézó gyönyörű, hipszter belső tere zsúfolásig tele volt, és a fényképeken látott nyugalomnak nyoma sem volt. Nem is csoda.
Az avokádós pirítósukról még sokáig fogok álmodni. A kávéért viszont nem jönnénk ide újra – bár gyönyörűen nézett ki, a mi ízlésünknek túl citrusos volt. Vagy ahogy Lukáš mondta: „Eeeh, ez savanyú.” Lehet persze, hogy váltogatják a fajtákat, úgyhogy ne hagyd, hogy ez elriasszon. Ahány ember, annyi ízlés 🙂
Krištof Kintera Nervous Trees című alkotása
Ezeket a Rudolfinum előtti mosógépeket biztosan láttad már legalább a közösségi médiában, ha személyesen nem is jártál Krištof Kintera Nervous Trees kiállításán. A kiállítás ingyenes, és úgy tűnt, hogy még a legkisebb gyerekeket is lenyűgözi.
Valami ebéd és vacsora között, keleti stílusban
Prágai sétánk közben szinte észrevétlenül tört ránk az éhség, így a szemünk megakadt a Nemzeti Színház közelében lévő Hedvábná stezka (Selyemút) utazós éttermen. A libanoniak általában nem nagy adagokat esznek, hanem inkább több kisebb fogáson osztoznak. Mi is így tettünk, és rendeltünk sajttal töltött pitakenyeret, falafelt és töltött batyukat, mellé pedig hummuszt. Ez kettőnknek bőven elég volt, főleg mivel terveztük megkóstolni a fahéjas tortát és a fűszeres halvát is.
Bor. Rendesen.
A Vinograf mellett évek óta elhaladok. Belül viszont még sosem jártunk. Már a weboldaluk első pillantásra megvett magának, ahol megtudtam, hogy van egy Lucie nevű boruk. Ki tudna ennek ellenállni? A Vinograf meglepően intim hangulatával várt minket, amire egy tömegben eltöltött nap után nagyon is szükségünk volt. Jobb kiszolgálást aligha találsz Prágában, és a széles (tényleg széles) borkínálatból sem lesz nehéz választani. Ha kell, biztosan tanácsot is adnak.
A mozi mint megmentő
Lucie kiváló volt, úgyhogy szerencse, hogy másfél óra múlva moziba mentünk, különben talán nem maradtunk volna egyetlen pohárnál. Másnap ugyanis megint turistát kellett játszanunk.
A reggeliért sorba kellett állnunk
Európa legjobb palacsintája. A Den Noc bisztróról alig olvasni negatív szót, azok is legtöbbször azzal függenek össze, hogy a hely kicsi, és várni kell. Ez alól mi sem voltunk kivétel: a bisztró előtt vagy tizenöt percet vártunk asztalra. A kínálatban többféle sós és édes palacsinta szerepel.
Ezen a hétvégén mi egyértelműen az édesre hajtottunk. Mindketten imádjuk az édeset, és mindketten megtagadjuk magunktól a „hétköznapi üzemmódban”. Lukáš Lindt csokival, tejszínhabbal és extra adag fagylalttal kérte, én pedig fahéjjal, vajjal és banánnal mentem.
A kávé, bár egyszerűbb volt, mint a Coffee Roomban, nem hagyott savanyú utóízt, viszont a tej egy kicsit odaégett (kávébolondok vagyunk, ugye már észrevetted?). A palacsintához leginkább egy amerikai stílusú átfolyós kávé illett volna, de azt sajnos nem szolgálják fel.
A kulturális biztos pont: a Dox
Amikor Kanadában voltunk, épp akkor nyílt meg a léghajó a Doxban. Megígértem magamnak, hogy amint hazaérünk, elmegyünk oda. De telt-múlt az idő, és sehogy sem jutott néhány szabad óránk.
Így végre a szabad hétvégét arra használtuk, hogy megnézzük, és egy füst alatt megtekintettük az A SZEMEK ELŐTT: Irak történetei kiállítást is, amelyre már régóta készültem.
Ha valaki megkérdezi tőlem, hova menjen Prágában kiállításra, mindig a Doxot ajánlom. Amit ott kiállítanak, annak 99%-a tényleg megéri.
Hol van (és hol nincs) a legjobb Pho?
„Ennék egy Phót.” Ezt a mondatot körülbelül kétnaponta hallom Lukáštól, ezért egyáltalán nem lep meg, amikor lemondjuk a következő hipszter bisztróra vonatkozó terveinket, és a hétvégénket a Pho u Letné étteremben zárjuk, amelyről – sok másik helyhez hasonlóan – azt írják, hogy itt van Prága legjobb Phója.
A legtöbb vietnami étteremhez hasonlóan a belső tere egyszerű, és első ránézésre nem tűnik semmi különösnek. Mégis tömve van. Én nem vagyok Pho-rajongó, így egy kerámia bográcsban tálalt curryt rendelek rizzsel.
Előételként tavaszi tekercset kérünk. Az kicsit zsírosabb, mint amit megszoktunk, de így is olyan gyorsan eltűnik, mintha nem is reggeliztünk volna. A Pho lehetne egy kicsit karakteresebb, de a curryt szívből ajánlom.
Ha valamikor éhesen járunk a környéken, biztosan visszatérünk ide, de a kedvenc prágai vietnami éttermünk polcára nem fogjuk feltenni.
