A CENTRUM DIALOG o.p.s. barátaink rengeteg élménnyel tértek haza legutóbbi kenyai útjukról. Tudod, hogyan működnek az iskolák egy nyomornegyedben? Hogyan töltik idejüket a szegény gyerekek, és miben más ott az oktatási rendszer? Ha érdekelnek a hullámlemezből épült, kétosztályos iskolák történetei – amelyek úgy nőnek, mint a gomba eső után –, akkor olvass tovább.
Sokszor csak be kellett fordulnom egy sarkon, be kellett bújnom a legszűkebb sikátorba, vagy egyszerűen csak jobban körül kellett néznem, és máris megláttam – egy iskolát! Az elmúlt néhány évben Kiberában szó szerint úgy nőnek, mint a gomba eső után: kicsik és mindenhol ott vannak. És ez így jó.
Talán már hallottál Kiberáról – Kenya legnagyobb nyomornegyedéről, amely már közel 90 éve terjeszkedik a főváros, Nairobi peremén. Körülbelül egymillió ember él itt. Ez önmagában nem lenne akkora gond, ha nem mindannyian egy 2,5 négyzetkilométeres területen laknának. Ezekből a számokból mindenki számára világos, hogy itt sok minden nem működik – csatornázás, szemétszállítás, ellátás és úgy egyáltalán. Viszont van itt egy csomó dolog, ami tökéletesen működik!
A világ legvállalkozóbb szellemű városa
Kibera lakóinak többsége naponta nem keres többet egy dollárnál. Ennek ellenére nem adták fel, és folyamatosan keresik a módját, hogyan tartsák el magukat. És egy olyan helyen, ahol egy európainak legfeljebb a sírás maradna, egy kiberai lakos bármit kitalál. A kis boltokon kívül, amelyek szinte mindenhol felbukkannak az utak mentén, és amelyekben bármit megvásárolhatsz, ami csak eszedbe jut, a nők hajat fonnak copfokba, a fiatalok CD-ket másolnak, önkéntes csoportok kis díj ellenében elszállítják a szemetet, majd az újrahasznosítható részekből ékszereket készítenek. És ez még csak szerény felsorolása azoknak a tevékenységeknek, amelyek Kiberában egyszerűen „megtörténnek”. A helyiek üzleti lelkesedésére a The Economist is felfigyelt, amely 2012-ben Kiberát „a bolygó legvállalkozóbb szellemű helyének” nevezte.
Az iskola mint tér, az iskola mint jövő
A Kiberában tett barangolásaim során azonban valami más ragadott meg, mint a helyiek üzleti szelleme. Míg nálunk néha túlzásba visszük az oktatással – hatalmas épületeket építünk tucatnyi osztályteremmel, óriási udvarral és millió előírással –, Kiberában nem bíbelődnek ezzel. Tudják, hogy ha egy gyerek nincs az iskolában, akkor a nyomornegyed utcáin lesz, ott pedig semmi jó nem várja. Ezért nőnek az iskolák úgy, mint a gomba eső után – nem nagyok, gyakran csak egy vagy két osztályteremről van szó, amelyek hullámlemez tető alatt zsúfolódnak össze. Udvaruk szinte soha nincs – a hely Kiberában a legértékesebb áruk közé tartozik. És bár mondhatnánk, hogy egy kétosztályos iskola talán nem is iskola, az ellenkezője az igaz.
250 a 3-hoz
Egész Kiberában csak három állami iskola van, amelyeknek esélyük sincs arra, hogy fedezzék a terület oktatási igényeit. És míg úgy tűnik, hogy az államot valamiért hidegen hagyja a nyomornegyed gyerekeinek jövője, a szülőket és a helyi dolgozókat egyáltalán nem. Az elmúlt néhány évben Kiberában a közösségek segítségével és kisebb támogatásokból mintegy 250 magániskola és óvoda jött létre, amelyeknek elsődleges célja, hogy a gyerekek minél több időt töltsenek szervezett keretek között. Az oktatás egy része hagyományos módon, padokban és könyvekkel zajlik, de a gyerekek gyakran énekelve, különféle gyermekversek és játékok elmondásával tanulnak. Ennek a kis iskolákból és óvodákból álló hálózatnak köszönhetően Kiberában sikerül az, ami első pillantásra lehetetlennek tűnik: jövőt adni a gyerekeknek.
Lenyűgözve
Adada koordinátorral sokszor egyszerűen csak befordultunk egy sarkon, bebújtunk a legszűkebb sikátorba, vagy csak egy kicsit jobban körülnéztünk, és máris megláttam – egy iskolát! Minden sarkon ott voltak, és gyerekkacaj meg vidám zsivaj szűrődött ki belőlük. Rájöttem, milyen csodálatos úgy csinálni a dolgokat, hogy meg vagy győződve arról, hogy jó ügyről van szó, és nem azért, mert a törvény írja elő. Ám a hatalmas erőfeszítések ellenére Kiberában messze nem nyert ügyük van. Még mindig rengeteg olyan gyerek van, aki egyszerűen nem engedheti meg magának az oktatást, még ha csak látszólag minimális összegről is van szó.
a helyi önkéntesek és a Centrum Dialog együttműködésének köszönhetően jött létre, azzal az elsődleges céllal, hogy esélyt adjon az oktatásra a szociálisan és gazdaságilag hátrányos helyzetű gyerekeknek. Ez az oka annak, hogy a gyerekek több mint egyharmada nem fizet tandíjat, egy másik harmaduk pedig a szokásos tandíj felénél kevesebbet fizet. Az iskola emellett teljesen ingyenesen kezdett naponta akár három étkezést is biztosítani a gyerekeknek, így kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozást garantál számukra. Az iskola működésének néhány éve alatt a Kibera Utu Academy – a nagy korlátozások ellenére – a környék egyik legkeresettebb iskolájává vált. A korlátozott számú osztályterem azonban arra kényszeríti az alapítókat, hogy elutasítsák a felvételi kérelmeket, és fenntartsák az állandó tanulói létszámot legalább addig, amíg nem lesz elegendő forrásuk a bővítésre.
Éppen az iskola bővítése jelenti jelenleg a nagy kihívást az alapítók számára. Az épület közelében van egy eladó ház, amely ideális helyet biztosítana az oktatásnak. Sajnos a ház vételára még mindig meghaladja kenyai barátaink anyagi lehetőségeit – körülbelül 50 000 euróban állapították meg. Ezért úgy döntöttünk, hogy támogatjuk barátainkat, és megpróbálunk forrásokat gyűjteni Európában.
Ebben a merész tervben te is segíthetsz. A projektről szóló információkat itt találod.
