„Tudod, hogy az imént csempésztünk át a határon mindent, amiről azt mondtuk, hogy nincs nálunk? Fegyvert (a medvespray fegyvernek számít), alkoholt, gyümölcsöt és kereskedelmi árut is (egy dobozra való napszemüveggel utazunk).” – mondja nekem Lukáš. Kanada és az USA határát az elmúlt évben már sokszor átléptük, és mindig kellemetlen érzés fogja el az embert. Ezúttal még rosszabb volt, mert Hawaiin elfelejtettek pecsétet ütni az útlevelünkbe. Szerencsére megtörtént a lehetetlen: a Yukon és Alaszka közötti határon egészen kedvesek voltak velünk, az útlevelünk feltűnő hiányosságai ellenére is. Így indult hát az alaszkai kalandunk.
„Legalább egy kicsit el kellett volna dugni.” Hangosan gondolkodom, de mi már száguldunk is a Red Chiquitánkkal Alaszkán keresztül. 3000 kilométernyi eső és az őrült yukoni út után örülünk, hogy Alaszka a napos arcát mutatja nekünk. Késő este van, július negyedike, és Alaszka – az USA többi államához hasonlóan – a függetlenség napját ünnepli. Mi azonban itt a határnál semmit sem érzékelünk ebből, és őszintén szólva teljesen meg is feledkezünk róla.
Az Északi-sark városa a Mikulás házával elhibázott kommersz
Kempinghelyet foglalunk rögtön az első nagyobb erdei városkában, Tokban, és hirtelen rájövünk, hogy már majdnem éjfél van, a nap viszont még mindig süt. Így hát bemászunk az autónkba, és próbálunk elaludni. Az alvással már napok óta bajlódunk, az autót nem sikerült besötétíteni, a nap pedig egyáltalán nem nyugszik le. Ez a probléma szinte egész Alaszkán át elkísér minket.
Az autó áttekinthetetlen prospektusdzsungellé válik, amiket az információs központokban gyűjtöttünk össze, és próbálunk bennük (gyakran hiába) valami érdekeset találni.
„North Pole (Északi-sark) városa, ahol egész évben karácsony van. Oda muszáj mennünk! Van ott még utca is meg a Mikulás háza!” A tiszta örömöm merő csalódásba fordul, amikor megérkezünk a forró városkába, ahol a Mikulás háza valójában karácsonyi kacatokat áruló bolt, egy beöltözött Mikulással.
„Manókra számítottam, akik az ajándékokat rakosgatják össze.” Sóhajtok fel, és ugyanolyan lendülettel indulunk el, mint amilyennel idejöttünk.
Erdő, amerre csak nézel. Hol vannak a hegyek?
Fairbanks sem nyűgöz le minket jobban. Egy nagyobb város az erdő közepén. Erdő, amerre csak nézel. Az útikönyvünk szerint itt a legnagyobb látványosság az információs központ.
Fairbankst mégis egészen másképp élvezzük: itt látogatunk meg egy családi ismerőst, akinél meg is szállunk. Megkóstoljuk velük az első alaszkai lazacot, iszunk helyi sört, és hosszú idő után először alszunk ágyban, besötétített ablakok mögött. Legyen sötétség!
A hosszú nyári napok aránytalanul magas hőmérsékletet is hoznak
Másnap túrázni indulunk, amit Tony és a családja ezekkel a szavakkal ajánlott: „Van fegyveretek?” Ezt a kérdést még sokszor halljuk majd. A medvesprayt itt haszontalan játékszernek tartják, a túrázók fegyverrel járnak.
Az Angel’s Rocks (angyalsziklák) túrán sokkal jobban gyötörnek minket a szúnyogok és az elviselhetetlen hőség, ami nemcsak a levegőben van, hanem a földbe is beleivódott. A meggyőződésünk, hogy Alaszkában hideg van, 32 °C-ban olvadt szét. Ez a túra tényleg egy dombtetőn lévő sziklákhoz vezet, egy végtelen erdő közepén. Körülöttünk semmi, csak fák.
„Itt ugyanolyan gyom nő, mint nálunk otthon. Csak a fák valahogy vékonyabbak.” Egészen a parkolóig figyelem a tűlevelű és lombhullató fák satnya koronáit. Elmegyünk a Chena Hot Springshez is, de az sem nyűgöz le minket. Folyton hegyeket és türkizkék gleccsereket keresünk, amikről tudjuk, hogy itt nincsenek, de az Alaszkáról alkotott elképzeléseinkben erősen gyökeret vertek. Hogy javítsunk a csalódásunkon, thai kaját veszünk a városban, de már az első falatoknál rájövünk, hogy a napi keretünket olyasmire szórtuk el, amitől inkább rosszul leszünk. Ez is megesik olykor. Ideje továbbindulni.
Hamis éneklés a medvék ellen
A Denali Nemzeti Park az USA legnagyobb parkja, de csak egy kis részét látogathatják a hétköznapi turisták. Autóval csak az elejéig lehet eljutni, és ha mélyebbre szeretnél menni, 30–50 dollárt kell kiadnod a buszért. Mi a 17 km-es Triple Lakes Trail túrát választottuk az információs központtól. A túra végénél parkoltunk le, és busszal jutottunk el az elejéhez, ami ingyenes. Aztán rájöttünk, hogy nincs nálunk medvespray. Sehol sem lehetett kapni, visszamenni pedig nem tudtunk. Medvével nem találkoztunk – valószínűleg megrémült az ötórányi, borzalmasan hamis éneklésünktől.
Alaszkában imádják a fegyvereket, minket viszont megrémít a jelenlétük
Azt, hogy nem minden sikerül, jól bizonyítja a Mt. McKinley körüli kudarcunk is. Reggel egy kempingben ébredtünk egy újabb túra közelében, amelynek gyönyörű kilátással kellett volna megajándékoznia minket Észak-Amerika legmagasabb csúcsára. Ehelyett beborult és eleredt az eső. Elhagytuk hát a parkot, és Anchorage felé indultunk. „WOW!” – ordítottam fel, Lukáš pedig félrerántotta az autót. Az a fehér tömb ijesztően csillant meg az autó tükrében. A Mt. McKinley teljes pompájában bukkant elő néhány percre a felhők mögül, és úgy ragyogott, mint egy hatalmas dombos hold, ahogy a napsugarak megvilágították. Megfordultunk, és visszaszáguldottunk egy étteremhez, ahonnan állítólag remek kilátás nyílt.
Tíz perc autózás után azonban a csúcs már eltűnt. Így is úgy döntöttünk, hogy leülünk, pihenünk egyet, és bánatunkban megeszünk egy első alaszkai burgert. A pihenésből azonban nem lett semmi: az étterembe hirtelen özönleni kezdtek a helyiek, és nem lehetett levenni a szemünket a fegyverekről, amiket mindannyian az övükben hordtak. Ehhez sosem fogunk hozzászokni.
Minden kilométernél imádkozunk, nehogy kirázódjon valami az autóból
Úgy érzem, mintha Norvégiába teleportáltunk volna. Így hat ránk a Hatcher Pass. A Denali Nemzeti Parkból Palmer felé vezető úton füves dombok kezdenek felbukkanni, amelyeken borsópüré-sűrűségű felhők lebegnek, az eső pedig dobol az autónkon. Az út finoman szólva sem valami jó, minden kilométernél imádkozunk, nehogy kirázódjon valamelyik alkatrész. Kezdjük bánni, hogy idejöttünk, hiszen valószínűleg semmit sem látunk majd. Egyenesen a rövidebb úton is mehettünk volna Anchorage-be, és megspóroltunk volna néhány órát meg egy csomó benzint. Aztán valami véletlen folytán mégis egy régi aranybányához érünk. A felhők kissé szétoszlanak, és már csak kisebb bárányfelhők lebegnek a hegyek között, a bányászok apró házikói fölött.
Anchorage egy hegyekkel körülvett gettó
Anchorage egy olyan hegyekkel körülvett gettó, aranyos belvárossal és modern múzeummal. Az útikönyvünk azt állítja, hogy ez az USA egyik legmultikulturálisabb helye, akár 90 nyelvet is beszélnek itt. Ezt mi ugyan nem vettük észre, de az egyéneket, akik szórakozásból éjfélkor tombolnak a parkolóban, vagy a számtalan hajléktalant, akik az úton fekszenek, azokat nem kerültük el. Szerencsére a mi parkolónk a szupermarket mellett, ahol éjszakára horgonyt vetettünk, csendes volt, az eső pedig álomba ringatott minket.
🚗 Autóbérlés utazás közbenEllenőrzött bérautók AlaszkábanKeress a DiscoverCars összehasonlítóval — több tucat helyi és nemzetközi autókölcsönző árait veti össze, és a legtöbb foglalás ingyenesen lemondható.
Autókölcsönzési árak összehasonlítása Alaszkában →A rossz hangulatot utazás közben szappanbuborékok és gyerekjátékok mentik meg
Bár már nem esett, a reggellel a hangulatunk erősen lezuhant. Kezdett megmutatkozni a megtett kilométerek fáradtsága. Elindultunk az egyik közeli hegyre, de húsz perc kaptató után rájöttünk, hogy a dombok a parkolónál rosszul vannak jelölve, és nem oda másztunk, ahová akartunk, hanem egy katonai bázisra. Aztán megint eleredt az eső.
Megmentett minket a múzeum: végigjártuk az alaszkai őslakosokról szóló remek részleget, de nem hazudunk nektek, ami igazán feldobta a kedvünket, az a gyerekeknek szánt szekció volt. A szappanbuborékfújás nagyszerű terápia. Ahogy nálunk mondják: aki játszik, nem rosszalkodik.
