Előttünk kezdtek kibontakozni a képeslapba illő hegyek, a türkiz tavak és a kékes gleccserek. A Kenai-félszigetre érkeztünk, arra a részére Alaszkának, amelyet mindannyian ismerünk a híres, giccses fotókról. Ez Alaszka az a szeglete, amely a képzeletünkben az egész államot képviseli.
Mielőtt hivatalosan is beléptünk volna a Kenai-félszigetre, beugrottunk az első kikötővároskába, Whittierbe a Prince William Soundnál. Az első szavak, amelyeket erről a 200 lakosú helyről olvastunk, ezek voltak: „Whittier furcsa, olyan hely, amelynek nincs párja a világon.” Ahhoz, hogy odajuss, kb. 12 eurót kell fizetned a vasúti alagúton való áthaladásért, és ha nincs szerencséd, akár fél órát is várhatsz, mert csak egysávos.
A furcsa kikötővároska, Whittier
Nekünk azért nem tűnt annyira „furcsának”. Kiszaladtunk egy rövid, háromórás túrára a gleccserhez, bejártuk a pici közösséget a bájos kikötővel és a szokatlanul kék vízzel, ahol tulajdonképpen nincs sok minden, aztán már siettünk is vissza.
Ez lenne a főutca?
Egy kempingben vertünk tábort közvetlenül Hope előtt, ahová reggel indultunk felfedezni a „történelemmel átszőtt tipikus vidéki Alaszkát”. Ezt ígérte a papír barátunk, amely ezen az északi tájon vezetett minket. Hope-ban nem sok történelmit fedeztünk fel, és erősen kezdtünk kételkedni abban, hogy mennyire megbízható a Lonely Planet könyvéből származó információ. Így kezdődött az egyik kevésbé sikeres napunk Alaszkában.
Kajakot Alaszkában egyszerűen nem adnak bérbe a tengerre, és kész
Seward felé vettük az irányt, ahol kajakozni szerettünk volna a fjordokon és a gleccsereknél. Ez az egyik legtöbbet reklámozott élmény itt Alaszkában, és túra nélkül sehogy sem lehet eljutni oda. Ha nem vagy profi kajakos, senki sem ad neked kajakot a fjordokra. Mi pedig előtte összesen egyszer-kétszer ültünk benne. Cserébe kifizetsz érte fejenként úgy 400 eurót. Már fel is készültünk arra, hogy az út hátralévő részében gyökereken fogunk élni, mert a közeljövőben nem tervezünk visszatérni ide, és ezt megbántuk volna kihagyni.
A kajakozás teljesen felborította a terveinket – balszerencsénkre a legközelebbi szabad helyek csak néhány nappal később voltak. Szombaton. Így ismét változtatnunk kellett a terveinken, és el kellett indulnunk felfedezni a Kenai-félsziget hátralévő részét, hogy majd csak pár nap múlva térjünk vissza ide.
Hogyan akartak megtéríteni minket a mormonok
„Hallottatok már a mormonokról?” Ekkor már a kimerítő út után ültünk a City of Kenai egyik közparkjában, és a frissen kifogott lazacunkat sütöttük. Húsz percre csatlakozott hozzánk két kedves mormon, akik arról meséltek, hogyan küldik őket misszionáriusként szerte a világba. Épp most töltöttek fél évet Kanadában, Whitehorse-ban, mielőtt idehelyezték őket Alaszkába.
„Ismeritek a Bibliát? Nos, az elavult. Nekünk is van Bibliánk, és mivel ilyen kedvesek vagytok, adunk nektek egyet.” A mormon elővett egy Bibliát, és felírta a telefonszámát. „Ha bármire szükségetek lenne az utatokon, csak hívjatok, misszionáriusaink vannak egész Amerikában.” Ezzel elbúcsúztak tőlünk. A kártyát és a Bibliát eltettük. Talán jól jön majd Utahban.
A többi lakóautóval együtt minden este a városokat járjuk, és alvóhelyet keresünk
Miután lefoglaltuk a kajakokat, úgy döntöttünk, hogy már nem alszunk kempingekben, és találtunk egy helyet egy szupermarket parkolójában, ahol az autóban aludtunk. Végül nem is voltunk egyedül – itt már megfigyeltük, hogy amint eljön az este nyolc óra, a lakóautók és lakókocsik elkezdenek körözni a város körül, ingyenes helyecskét keresve.
Egy ilyen lakóautó egyébként egyáltalán nem tréfadolog. Fizetsz érte úgy 300 ezer dollárt, és mindössze három kilométert megy egy liter üzemanyaggal. Belül pedig úgy néz ki, mint egy hotel. „Ehhez képest a mi ágyunk a Red Chiquitában semmilyen luxus” – kommentálta Lukáš, amikor először láttuk a hotelszintű WC-ket ezekben a nagy szörnyekben, amelyek az amerikai utakat rótták.
Homer a művészet és a „Nyelv” városa
Homer a művészet városkája. Ha kedved tartja, egész nap járhatod a helyi művészek kis galériáit. Ez volt a mi szórakozásunk is. Mást ugyanis nem nagyon lehet itt csinálni, a környék eléggé lapos, az éghajlat pedig barátságtalan. Ennek ellenére megéri ide eljönni: van itt egy vékonyka földnyelv, amely benyúlik az óceánba, és amelyet „Nyelvnek” (Spit) hívnak – az első pillantásra rájössz, hogy miért. Az az érzésed, hogy egy erősebb szélroham vagy egy nagyobb hullám elsöpörhetné, és egyszerűen nem lehet elhinni, hogy ez a szétszórt, vékony kanyargó ilyen sokáig megmaradhatott a vízben.
Ha épp nem fúj a szél (ami elég ritkán fordul elő), kellemes végigsétálni rajtuk. Ezt a különös földnyelvet színes halászházikók szegélyezik, keveredik itt a hal és a só illata, néha pedig édes szellő érkezik a helyi palacsintázó felől. Az emberek fagyival a kezükben sétálnak, mintha nem lenne úgy tizenkét fok. Tökéletes időben érkeztünk – napsütés, azúrkék ég, és állítólag a nyár legmagasabb hőmérsékletei. De így is, amikor az autóban felejtettük a pulóvert, gyorsan vissza kellett szaladnunk érte.
Egy nappal korábban tértünk vissza Sewardba, hogy felmászhassunk a Harding Ice Trailre, ami állítólag az egyik legszebb túra itt Alaszkában. Csakhogy az azúrkék ég kitartó esővé változott, a hegyek elbújtak a felhők mögé, a napunkat pedig más turistákkal együtt összepréselve töltöttük a város három kávézójának egyikében.
Attól féltünk, hogy másnap is ilyen lesz, és tönkreteszi az egész kajakozást. Én nem tudtam aludni, felébresztett minden csepp, ami az autónkra hullott, és minden koppanás dühöt és szomorúságot váltott ki belőlem.
Aranyat itt már nem bányásznak, de aranyásóból van bőven
Hét órakor reggel nem esett. Ott ültünk, felkészülve életünk legnagyobb élményére, annak a társaságnak az irodájában, amely a kirándulásra vitt minket. Csak öten mentünk, így hamar beszálltunk a hajóba, és kihajóztunk az óceánra. A csónak fel-le ugrált az óceánon, ahogy a hullámokba csapódott, és hamarosan megpillantottuk az első bálnákat. Figyeltük ezeket a hatalmas teremtményeket, ahogy elegánsan a felszínre emelkednek és vizet fújnak. Szinte mintha tudták volna, hogy figyelik őket, körbeúszták a hajót, mi pedig lenyűgözve néztük ezt a bálnaelőadást.
Kis jégdarabok között evezni, fókákat és tengeri csillagokat figyelni felejthetetlen élmény volt, még akkor is, ha be volt borulva, és a hegyek fölött felhők lengedeztek. Körülöttünk senki. Gyakran gondoljuk, hogy Amerikának nincs történelme, mert megfeledkezünk az őslakosokról. Mégpedig azért, mert nem hagytak maguk után nyomot a természetben. Érintetlen maradt utánuk. De már ezer évvel ezelőtt is látták a kenujukból úgy, ahogy mi láttuk azon a hideg napon. Ez a felismerés egészen szent pillanat érzését keltette bennem, ahogy másik öt emberrel együtt ringatóztunk a kajakon, és csendben figyeltük a természet titkait és hatalmát.
Életünk legszebb túrája
Sewardból ezután sem indultunk el. Reménykedtünk, hogy másnap kitisztul az ég, és még egy élménnyel zárhatjuk a Kenai-félszigetet. A lenyűgöző kilátással az Exit Glacierre, az egyetlen szárazföldről megközelíthető gleccserre.
„Én ezt itt hagyom. Menjünk innen.” Reggel kinyitottam a szemem, kint pedig sötét felhők takarták szinte az összes környező hegyet, a víz a kikötőben türkizből szürkévé változott, ahogy visszatükrözte az eget, és ráadásul kezdett újra esni.
Már el is akartunk indulni, felbosszulva magunkat, hogy egy jó darab napot elvesztettünk az utazásból, de aztán úgy döntöttünk, hogy úgyis útba esik, és talán 20 perccel arrébb, a gleccsernél jobb lesz az idő.
A parkolóban nem festett túl biztatóan a helyzet. „De ott szakadozik szét.” A gleccser fölé mutattam. Mindenütt sötét felhők voltak, csak a célpontunk fölött volt egy darabka kék ég, és a napsugarak az Exit Glacier jegén táncoltak.
Így hát elindultunk. Gyilkos tempóban vágtunk neki. Összességében a túra 6–8 órás lett volna. Mi 4 óra alatt tettük meg. Amikor negyedútnál voltunk felfelé, az ég már kezdett kitisztulni. Egy idő után egyetlen felhő sem maradt az égen, mi pedig élveztük a kék eget, amely a fehér gleccserrel és a mindenütt szétszórt lila virágokkal alkotott kontrasztot. Az egy év alatt, amit Észak-Amerikában töltöttünk, sok mindent láttunk, de eddig semmi olyan szépet, mint ezen a túrán. Amikor felérsz a tetőre, állítólag olyan kép tárul eléd, mint amilyen a jégkorszakban lehetett. Zord és lenyűgöző. Ismét megbizonyosodtunk róla, hogy a legjobb dolgok ingyen vannak.
Ami nem fért bele: a túra, amelyet a Homerből Sewardba vezető úton teljesítettünk
🚗 Autóbérlés utazás közbenEllenőrzött bérautók AlaszkábanKeress a DiscoverCars összehasonlítóval — több tucat helyi és nemzetközi autókölcsönző árait veti össze, és a legtöbb foglalás ingyenesen lemondható.
Autókölcsönzési árak összehasonlítása Alaszkában →Alaszkába készülsz? Próbáld ki a kedvenc útikönyvünket
Ha te is Alaszkába indulsz, jó előre gondoskodj a szervezett élményekről és a szállásról – a legjobb kajakozós és bálnales túrák hetekkel előre elkelnek. A kirándulásokat egyszerűen lefoglalhatod a GetYourGuide oldalán, a szállást pedig érdemes a Booking.com segítségével kikeresni. Az internetkapcsolatról pedig egy eSIM-mel, például a Holafly szolgáltatásával gondoskodhatsz.
