A Amit inkább nem írtunk meg a kanadai munkáról: A szép Facebook-képek sötét oldala című cikk után sokan írtatok nekünk, hogy miért vagyunk itt, miért nem mentünk haza, és miért tértünk vissza mindig Kanadába. Szóval ez a bejegyzés kifejezetten neked szól, Twitteres barátunk 🙂
Miért költöztünk el
Nem tudom, hol kezdjem, Kanadánál vagy magunknál. Azzal, ami itt boldoggá tesz minket, vagy azzal, ami Európában boldogtalanná tett. Azért írtam azt a cikket, mert sokan azt hitték, hogy itt nyaralunk – pedig nem így van.
Prágában sokkal könnyebb az életünk. Lukáš is, én is legtöbbször otthonról, a lakásunk kényelméből dolgoztunk, és ha nem folyna a véremben a stréberség, akkor még az iskolába sem kellett volna felkelnem. Csakhogy minket nem érdekelnek a bulik, nem szeretünk kocsmába járni, nem érezzük, hogy kellene társasági életet élnünk. Néha kötelességből megtesszük, de ideje bevallani, hogy mi azok közé a fura emberek közé tartozunk, akiknek elég egy könyv, egy hírcsatorna vagy egy üzleti projekt tervezgetése. A prágai életünk kényelmessé vált, úgy éreztük, semmi újat nem tanulunk, semmi rendeset nem tudunk, minden szürkévé fakult, az idő pedig úgy telt, hogy fel sem fogtam, hogyan lett a télből nyár. És mi a csudát csináltam ez idő alatt. Sehová nem haladtunk, a terveink pedig újra és újra csak tervek maradtak.
Szívesen írnám, hogy ez volt az ok, amiért elköltöztünk. Jól hangzana. De ezt csak utólag ismertem fel. Az igazi ok az volt, hogy elpattant valami a fejemben. Azóta beszéltem Kanadáról, hogy először jártam ott. Sosem gondoltam komolyan, még ha komoly arccal is mondtam. Ilyesmiktől túlságosan félek. De aztán megtettem. Egyik este kijelentettem, hogy Kanadába megyek, kitöltöttem a jelentkezést, és egyszer csak megvolt. Emlékszem, hogy a másik szobából kiabáltam át Lukášnak, ő pedig unottan kommentálta: „Na, akkor gondolom nekem is menni kell, mi?”
De miért pont Kanada? Miért pont az a hely, ahol kilenc hónapig egyetlen évszak létezik az évben. A tél.
A tél
„Ki vagy te a tükörben?!” – kérdeztem magamtól, amikor először bevallottam, hogy ez a tél nem mínusz, hanem plusz. Sosem éltem át gyönyörűbb telet. Igaz, volt itt akár -29 fok is, de többnyire -10 vagy -15 körül volt, és ha rétegesen öltözöl, akkor semmi nem hatol át rajtad. Az itteni tél úgynevezett száraz tél. Nem jut át a rétegeken. Ilyen hőmérsékleten Prágában megfagytam volna. Itt viszont, amikor sütött a nap, bátran kimásztam a takaróval az erkélyre olvasgatni. Ráadásul errefelé jár a chinook (olyan, mint egy kis Mikulás, aki meleget hoz), és amikor télen betör, akkor +15 fok van. Másnap meg lehet, hogy megint -20.
A tavasz a rossz. Még mindig várom a zöld fákat. Ma, április 18-án találtam néhány zöld levélkét. Talán már közeledik. Vagy megint havazni fog. Ki tudja.
A nyugati félteke legbarátságosabb népe: a kanadaiak
Az az érzésed, mintha be lennének drogozva. A kanadaiak. Folyton mosolyognak, udvariasak. Buszon utazol, és elkezdenek beszélgetni veled, mintha évek óta ismernétek egymást. A legrosszabb pedig az, hogy ezt teljesen normálisnak érzed. Kiszállsz a repülőből, és úgy érzed, minden porcikádba injekciót döftek, amely előlövi a mosolyodat és odaragasztja az arcodra, még akkor is, ha kint -29 fok van.
Mindig felajánlják a segítségüket. Amikor először érkeztünk Calgarybe, Robertnél foglaltunk Airbnb-t. Ő felajánlotta, hogy még ki is visz minket a reptérről.
„Csak 20 perc. Elmegyek értetek.” Mosolygott, otthon pedig azt mondta, ehetünk, ihatunk és használhatunk mindent, amit csak akarunk. Sehol máshol nem tapasztaltunk ilyesmit.
A vendégszeretetük legendás. Bár Calgaryben nem olyanok, mint Newfoundlandon, ahol akár haza is meghívnának és napokig vendégül látnának, a állad mégis leesik, és addig nem áll vissza a helyére, amíg te magad is pont ilyenné nem válsz. Erről bővebben itt olvashatsz >>„Néha az idegeimre megy, hogy mindig ilyen kedvesek! Mi bajotok van, emberek!”
A hegyek
Ha valaki el akar olvasni a hegyek iránti megszállottságomról (pontosabban a miénkről, mert szerintem Lukáš még nálam is jobban beleszeretett), akkor jó szívvel, sok képpel ajánljuk >>>A hegyek, amelyek miatt levettem a magassarkút
Hogyan segítettek nekünk Calgaryben
Michelle-lel egy hotel recepcióján dolgoztunk együtt. Ő igazi kanadai volt, negyvenöt éves, és amikor egy marketingcégnél kiégett, elment néhány hónapra egy jógaközösséghez, ahol nem volt szabad beszélnie, majd egy évnyi utazgatás után úgy döntött, hogy Banffban fog dolgozni. Minden nap Calgaryből ingázott közel két órát Banffba és vissza.
A szabad perceinkben legszívesebben híreket olvasott fel arról, mi történik a Sziklás-hegységben, melyik hal beteg, hol lőttek le farkasokat, vagy milyen lesz az időjárás. A kedvenc története egy idős hölgyről szólt, aki tengerjáró hajókon lakik, mert egy ház fenntartása több pénzébe került volna.
„Oh boy.” – ez mindig a fejemben cseng, amikor Lukáš azt mondja, hogy „Michelle”, mert ő tősgyökeres kanadai módon így reagált mindenre. Michelle öt perc alatt össze tudott barátkozni bármelyik vendéggel, azok pedig aztán például pizzát hoztak neki a városból. Mi is főztünk néha valamit Michelle-nek, cseh palacsintát vagy házi gnocchit.
„Ha Calgaryben akartok lakni, jelezzétek, a párommal több lakást is bérbe adunk ott.” – búcsúzott tőlünk, amikor Lake Louise-ba költöztünk egy jobb munka miatt. Így hát januárban jeleztünk neki, hogy februárban érkezünk, és Calgaryben szeretnénk maradni. Michelle azonnal válaszolt, hogy több lehetősége is van számunkra. Egy kis lakást választottunk Bridgelandben, mert pont ilyen helyre vágytunk, úgyhogy valóságos égi ajándéknak tűnt.
Az ártól viszont tartottunk – egy szoba két főnek általában kilencszáz körül volt, mennyibe kerülhet akkor egy kis lakás?
„Meg kell még beszélnem a párommal, de szerintem 700 körül lesz. Szükségetek lesz felszerelésre?” Mindent megvettek nekünk. És amikor azt írom, mindent, akkor tényleg mindent értek alatta. Amikor beköltöztünk, még egy IKEA-asztalt és két konyhaszéket is hoztak nekünk. Így gyönyörű lakást kaptunk egy régi olasz házban, tíz percre gyalog a belvárostól. Ráadásul bónuszként Michelle pont a földszinten lakik.
A rasszizmus Kanadában tabu
Nem rasszisták. A rasszizmus tabu. Az egyenlőtlenség tabu. Persze vannak itt is bizonyos dolgok, amikről lehetne beszélni, de ha Európával hasonlítjuk össze, akkor vedd ezt igaznak.
Minimálbérből is viszonylag jól meg lehet élni
Bármilyen alantas munkát is végzel itt, ha teljes állásban dolgozol, sokkal többet engedhetsz meg magadnak, mint otthon – még a kanadai árak mellett is. Autót, lakást, edzőtermi bérletet és évente egyszer nyaralást. Különösen itt, Albertában, ahol a minimálbér most félévente emelkedik.
Ez alatt az egy év alatt többet tanultam, mint otthon öt év alatt
Nem az angolról beszélek. Az csak bónusz. Azokról a nehéz tapasztalatokról beszélek, amelyek arra kényszerítettek minket, hogy kilépjünk a komfortzónánkból. És az az érzés, amikor valamit, amiről sosem hitted volna, hogy képes vagy rá, mégis megcsinálsz – az sokkal többet ér, mintha Prágában ülnék, és minden szabad percemben webshopokat böngésznék.
Segített sok mindent a helyére tenni. Segített rendbe tenni a hozzáállásomat az élethez és a munkához. Megtanított lélegezni, élni, örülni minden pillanatnak. Megérteni azokat az embereket, akik az én megszokott buborékomon kívül élnek. Bátorságot adott ahhoz, hogy kiálljak magamért.
🚗 Autóbérlés utazás közbenEllenőrzött bérautók KanadábanKeress a DiscoverCars összehasonlítóval — több tucat helyi és nemzetközi autókölcsönző árait veti össze, és a legtöbb foglalás ingyenesen lemondható.
Autókölcsönzési árak összehasonlítása Kanadában →Megismertük azt, ami nagyobb az embernél
A természet erejét. A hatalmas hegyeket és gleccsereket. Az óceán felől érkező vihart. Néha padlón voltunk, de sosem hagytuk, hogy sokáig magával rántson. Szabadnak érzem itt magam. Hogy csak egyetlen bőröndünk van, és tudjuk, hogy oda mehetünk, ahová csak akarunk.
Van itt még ennél is több, barátaim. Kövessétek a Facebook-oldalunkat, és talán ti is megértitek 🙂
